Stockholm külvárosában van egy speciális előkészítő iskola, ahol szinte csak külföldi gyerekekkel találkozhat az ember. Szerte a világból érkeznek ide bevándorolt családok gyermekei, hogy svédül tanuljanak, mielőtt átkerülnének hagyományos iskolába. A 6 éves Maryam, aki édesanyjával menekült ide Iránból, osztálytársainál később, utolsónak érkezik ebbe az idegen környezetbe, ahol nyelvismeret és barátok nélkül kell kezdetben boldogulnia. A film Maryam küzdelmeit követi nyomon; ismerkedését és nehézségeit egy különös új nyelvvel és az ismeretlennel. Maryam életében először lát havat, először hógolyózik és épít hóembert. A film azt a kérdéskört járja körül, hogy hogyan tudja egy gyerek kifejezni magát és hogyan tud szert tenni barátokra anélkül, hogy ismerné az adott országot, beszélné nyelvüket.
Török-muszlim-arab-magyar vagy muszlim-arab-magyar-török Budapest, ahogyan eddig nem ismertük. Vajon megérkezik-e a boltnyitásra az iszlám vágást értő isztambuli hentes? És miért nem tud innen elszakadni a sokat látott, legidősebb budapesti török? Magyar vagy török feleségre vágyik-e a mélyen vallásos agglegény, és hogyan boldogul az identitásával a budapesti születésű arab kamaszfiú, amikor egyszerre húz a szív és tilt a vallás? A hétköznapok kis léptékű jelenetein keresztül közelítünk a budapesti muszlim miliő integrálódásának nagyobb léptékű kérdéseihez.
Az énekes Tatiana Miranda és a táncos Ligia Luna ahhoz a nicaraguai nemzedékhez tartozik tartozik, amelynek tagjait az 1979-es sandinista forradalom után Kelet-Európába küldtek tanulni. Hazájuk kulturális fejlődésének, felvirágoztatásának reményében nekivágtak a „nagyvilágnak” Berlinbe és Kijevbe mentek. Ám mire a 90-es évek elején visszatértek Nicaraguába, nem csak a hidegháború utáni Európa alakult át: az egy évtizedes polgárháború és kudarcba fulladt forradalom utáni Nicaragua jövője is egyre bizonytalanabbá vált. Ének és a tánc segítségével mesélnek elveszett álmokról, az idegen országban leélt életről és a honvágyról egy sosem létezett ország után.