Milyen érzés fiatalként egy olyan országban, amely az embernek sajátja is, meg nem is? Milyen lehet egyszerre két világban élni, és miért kerülhet az ember olykor bajba csupán emiatt? A film főszereplői egy Blackheadz nevű iskolai csapat tagjai, olyan diákok, akik elhatározták, hogy megpróbálnak javítani a svédek és a bevándorlók viszonyán, ennek érdekében saját tapasztalataik és emlékeik alapján kidolgoznak egy színpadi előadást. A közös munka során többen olyan történeteket is elmesélnek, amit eddig még nem osztottak meg senkivel.
Egy török bevándorló élete többet elmond, mint a statisztikák és a nyugat-berlini bevándorláspolitika elcsépelt szólamai. A Vándorkömény egy Melek nevű, 38 éves török nő életét mutatja be, aki a Berlinben ledolgozott 14 év után úgy dönt: visszatér szülőföldjére. Szokatlan ember, erős és elszánt nő portréja. Hatására felül kell bírálnunk a „tipikus“ török nőről alkotott képünket. Melek nem illik egyszerűsítő kategóriákba, és ugyanez érvényes a róla készült filmre is: dokumentum és fantázia, képek és asszociációk gyűjteménye Melek isztambuli álmairól és berlini tapasztalatairól.
Filmünk szereplői magyarnak születtek a mai országhatárokon túl. 1980 és 1992 között települtek át Magyarországra egy jobb, szabadabb életet remélve. Mit tudunk ezekről a magyarokról, akik a volt Szovjetunióból, Romániából vagy az egykori Jugoszláviából érkeztek és már évek-évtizedek óta Magyarországon élnek? Hogyan kezdtek itt új életet? Milyen körülmények kényszeríthették őket az otthonuk elhagyásra? Kaptak-e segítséget a magyar államtól vagy magánemberektől? És egyáltalán – jól érzik-e itt magukat? Kötődnek-e még szülőföldjükhöz? Ezekre a kérdésekre is keresik a választ a dokumentumfilm alkotói.