A Lisszabonban játszódó film Nober Sanders filmlevele, amelynek segítségével megpróbálja felvenni a kapcsolatot távoli családjával. A személyes hangvételű vallomás során a néző sok mindent megtudhat az emigráció és az új környezetbe való beilleszkedés lélektanáról. Bár Nober „mást akart”, végül megtanulta a portugál csempe, az azulejo festésének művészetét, amellyel mind a mai napig a kenyerét keresi. Ahogy Nober története, úgy a csempefestészet stíluskavalkádja is a kultúrák egymással való kapcsolatáról és egymásra hatásáról szól. A portugál azulejot kezdetektől külső behatások érték, a spanyol, kínai, holland, arab, indiai, brazil és afrikai motívumok nemzeti művészetbe ágyazódásából jött létre az a sajátos forma és motívum rendszer, amelyre a mai Portugália méltán büszke. Persze Nobertet ennél sokkal személyesebb és hétköznapibb gondok foglalkoztatják, miközben festi a csempéket, egyiket a másik után…
Két akaratos, brit születésű bangladesi muzulmán lányt visszaküld az apjuk Bangladesbe, hogy férjhez adja őket. Simon Chambers filmje fordulatokban gazdagon mesél házasságról, válásról, szerelemről, családi kényszerről, és a nagy perpatvarokat követő összeölelkezésekről. Shahanara, a londoni muzulmán lány, rózsaszín forrónadrágból öltözik át száriba, hogy a reptéren fogadja férjét, akivel eddig egyszer találkozott, mikor összeadták őket a családi megállapodás értelmében. Shahanara csak azért ment bele a házasságba, hogy megbékítse apját, aki kitagadta az elnyugatiasodott lányt. Közben a lány hithű húgát, Hushnarát is házasságra készítik, bár ő erre 19 évesen egyáltalán nem érzi magát felkészülve.
Grisha, Timur és Sergei három orosz anyanyelvű bevándorló, akik Kazahsztánból jöttek Belgiumba, és bár több mint hat éve élnek már ott, mégis még mindig a papírjaikra várakoznak. Ez a film video-üzenetekkel kívánja áthidalni a három emigráns és Kazahsztánban maradt családjuk, barátaik között a távolságot.