Stockholm külvárosában van egy speciális előkészítő iskola, ahol szinte csak külföldi gyerekekkel találkozhat az ember. Szerte a világból érkeznek ide bevándorolt családok gyermekei, hogy svédül tanuljanak, mielőtt átkerülnének hagyományos iskolába. A 6 éves Maryam, aki édesanyjával menekült ide Iránból, osztálytársainál később, utolsónak érkezik ebbe az idegen környezetbe, ahol nyelvismeret és barátok nélkül kell kezdetben boldogulnia. A film Maryam küzdelmeit követi nyomon; ismerkedését és nehézségeit egy különös új nyelvvel és az ismeretlennel. Maryam életében először lát havat, először hógolyózik és épít hóembert. A film azt a kérdéskört járja körül, hogy hogyan tudja egy gyerek kifejezni magát és hogyan tud szert tenni barátokra anélkül, hogy ismerné az adott országot, beszélné nyelvüket.
Magyarországon élni külföldiként, ez „bárkivel” előfordulhat. De vajon ez a „bárki” miért itt keresi a boldogulást, miért akar itt állampolgárságot? – ezt a kérdést tettük fel külföldieknek. Nem akartak nyilatkozni, nem akartak szerepelni, de egy örmény művész, harmonikás kötélnek állt. Gyakorol, dolgozik, vizsgázik, mesél – erről szól a film.
Ziska Svédországban született és nevelkedett, mégis sokszor kérdezték tőle, honnan származik, hiszen egyáltalán nem hasonlított a svédekre. Az Én és az orrom című filmben Ziska utazásra indul, hogy kiderítse, vajon ő svéd-e, hogyan lehetne svéd orra, és hogy tulajdonképpen hogyan is néz ki egy svéd orr. Utazása Koppenhágában, a családi otthonban ér véget, ahol Ziska rádöbben, ő sohasem lesz svéd vagy dán, soha nem lesz egy közülük, így a saját módján kell svédnek vagy dánnak lennie.