Ziska Svédországban született és nevelkedett, mégis sokszor kérdezték tőle, honnan származik, hiszen egyáltalán nem hasonlított a svédekre. Az Én és az orrom című filmben Ziska utazásra indul, hogy kiderítse, vajon ő svéd-e, hogyan lehetne svéd orra, és hogy tulajdonképpen hogyan is néz ki egy svéd orr. Utazása Koppenhágában, a családi otthonban ér véget, ahol Ziska rádöbben, ő sohasem lesz svéd vagy dán, soha nem lesz egy közülük, így a saját módján kell svédnek vagy dánnak lennie.
Nathalie Borgers dokumentumfilmje Bécsben élő, török családból származó lányokat mutat be. A fiataloknak egyszerre kell alkalmazkodniuk a konzervatív szülői ház elvárásaihoz és az európai nagyváros nyújtotta szabadsághoz. A diák Serpil szeretné maga kiválasztani jövendőbelijét, ugyanakkor azt is tudja, hogy ha egy osztrák férfival akarna összeházasodni, annak a szülei egyáltalán nem örülnének. Egy másik fiatal nő, Gülüsmer éppen beleegyezett egy elrendezett házasságba, csak hogy elhagyhassa a szülői házát. A film a kettős identitás problémájával foglalkozik, azokkal a belső és külső konfliktushelyzetekkel, amelyekkel egy Bécsben élő fiatal nő újra és újra szembetalálja magát.
Filmünk szereplői magyarnak születtek a mai országhatárokon túl. 1980 és 1992 között települtek át Magyarországra egy jobb, szabadabb életet remélve. Mit tudunk ezekről a magyarokról, akik a volt Szovjetunióból, Romániából vagy az egykori Jugoszláviából érkeztek és már évek-évtizedek óta Magyarországon élnek? Hogyan kezdtek itt új életet? Milyen körülmények kényszeríthették őket az otthonuk elhagyásra? Kaptak-e segítséget a magyar államtól vagy magánemberektől? És egyáltalán – jól érzik-e itt magukat? Kötődnek-e még szülőföldjükhöz? Ezekre a kérdésekre is keresik a választ a dokumentumfilm alkotói.