A vietnámi közösség a harmadik legnépesebb kisebbség a Cseh Köztársaságban. Elsősorban kiskereskedők alkotják, akik a 90-es évek óta Vietnám szegényebb területeiről a jobb megélhetés reményében vándoroltak az országba. Míg a szülők rengeteget dolgoznak, alig törik a cseh nyelvet és állandó honvágyat éreznek, a gyermekeik az iskolában megtanulnak csehül, hamarabb alkalmazkodnak a cseh környezethez, szülőhazájukkal, Vietnámmal pedig gyengébb, tisztázatlan a kapcsolatuk.
Magyarországon élni külföldiként, ez „bárkivel” előfordulhat. De vajon ez a „bárki” miért itt keresi a boldogulást, miért akar itt állampolgárságot? – ezt a kérdést tettük fel külföldieknek. Nem akartak nyilatkozni, nem akartak szerepelni, de egy örmény művész, harmonikás kötélnek állt. Gyakorol, dolgozik, vizsgázik, mesél – erről szól a film.
Ziska Svédországban született és nevelkedett, mégis sokszor kérdezték tőle, honnan származik, hiszen egyáltalán nem hasonlított a svédekre. Az Én és az orrom című filmben Ziska utazásra indul, hogy kiderítse, vajon ő svéd-e, hogyan lehetne svéd orra, és hogy tulajdonképpen hogyan is néz ki egy svéd orr. Utazása Koppenhágában, a családi otthonban ér véget, ahol Ziska rádöbben, ő sohasem lesz svéd vagy dán, soha nem lesz egy közülük, így a saját módján kell svédnek vagy dánnak lennie.