A film önéletrajzi dokumentum. A rendező családjáról szól: apjáról, aki 16 évig dolgozott egy hamburgi hajógyárban, és édesanyjáról, aki otthon maradt egy kurd faluban, Törökországban. A Németországban töltött évek hosszú távon meghatározták a család sorsát: amikor a film készült Hamburgban már megszülettek az unokák.
A film azokról a barátságokról szól, amelyek idős spanyolok és latin-amerikai gondozóik között köttetnek. Mindennapi, mégsem átlagos jelenetekkel világítja meg főhőseinek különös élethelyzetét, két teljesen különböző társadalmi csoporthoz tartozó emberek kölcsönös egymásra utaltságát, szoros, bensőséges kapcsolatát. Érzékenyen ábrázolja a befogadó társadalom idős tagjainak és a latin-amerikai bevándorlóknak közösen megélt, apró, mindennapi győzelmeit a túlélésért és a magány ellen vívott harcban.
Egy török bevándorló élete többet elmond, mint a statisztikák és a nyugat-berlini bevándorláspolitika elcsépelt szólamai. A Vándorkömény egy Melek nevű, 38 éves török nő életét mutatja be, aki a Berlinben ledolgozott 14 év után úgy dönt: visszatér szülőföldjére. Szokatlan ember, erős és elszánt nő portréja. Hatására felül kell bírálnunk a „tipikus“ török nőről alkotott képünket. Melek nem illik egyszerűsítő kategóriákba, és ugyanez érvényes a róla készült filmre is: dokumentum és fantázia, képek és asszociációk gyűjteménye Melek isztambuli álmairól és berlini tapasztalatairól.