Fatih Akin filmrendező első dokumentumfilmjével saját gyökereit kutatja. A „Németországra gondolok” sorozathoz tartozó filmjével egy török család portréját rajzolja meg, a saját családjáét. Apja 1965-ben utazott Törökországból Németországba, hogy vendégmunkásként szerencsét próbáljon. Csupán két évet akart maradni, de aztán mégis magával vitte feleségét is Hamburgba, és még ma is abban a vegyi tisztító üzemben dolgozik, ahol akkoriban munkát talált. A rendező elkalauzolja a nézőt egy Hamburg-Altonából Filyosra, egy kis fekete-tengeri halászfaluba, ahonnan apja 35 éve elköltözött, hogy új életet kezdjen. Fatih Akin a családi portrét így nevezi: „bevándorlók filmje”.
"Banán gyerekek - kívül sárgák, belül pedig fehérek!" 10 és 20 év közöttiek, francia és kínai származásúak, és ironikus humorral banán gyerekeknek vallják magukat. A 80-as évek növekvő kínai migrációs hullámával érkeztek a szüleik. Ezek a fiatal tinik mind francia születésűek.
Filmünk szereplői magyarnak születtek a mai országhatárokon túl. 1980 és 1992 között települtek át Magyarországra egy jobb, szabadabb életet remélve. Mit tudunk ezekről a magyarokról, akik a volt Szovjetunióból, Romániából vagy az egykori Jugoszláviából érkeztek és már évek-évtizedek óta Magyarországon élnek? Hogyan kezdtek itt új életet? Milyen körülmények kényszeríthették őket az otthonuk elhagyásra? Kaptak-e segítséget a magyar államtól vagy magánemberektől? És egyáltalán – jól érzik-e itt magukat? Kötődnek-e még szülőföldjükhöz? Ezekre a kérdésekre is keresik a választ a dokumentumfilm alkotói.