Fatih Akin filmrendező első dokumentumfilmjével saját gyökereit kutatja. A „Németországra gondolok” sorozathoz tartozó filmjével egy török család portréját rajzolja meg, a saját családjáét. Apja 1965-ben utazott Törökországból Németországba, hogy vendégmunkásként szerencsét próbáljon. Csupán két évet akart maradni, de aztán mégis magával vitte feleségét is Hamburgba, és még ma is abban a vegyi tisztító üzemben dolgozik, ahol akkoriban munkát talált. A rendező elkalauzolja a nézőt egy Hamburg-Altonából Filyosra, egy kis fekete-tengeri halászfaluba, ahonnan apja 35 éve elköltözött, hogy új életet kezdjen. Fatih Akin a családi portrét így nevezi: „bevándorlók filmje”.
Milyen világban élnénk, ha a nőket nem elsősorban a külsejük alapján ítélnénk meg? És ha láthatatlan lehetne a rassz és etnikai hovatartozás? Ezt az utazást tesszük meg Shabana segítségével, aki egy Skóciában élő szenvedélyes, 25 éves brit muzulmán hölgy. Mindig is meg akart szabadulni az örökös szemrevételezéstől, a férfiúi tekintetektől, és ez végül a sok vitát gerjesztő hijab viselésével sikerült is neki… Ez a no-budget barkácsfilm társadalmi jelentőségű vitatémákkal foglalkozik: az iszlám és a nők, rasszizmus, személyes szabadság, testkép - minddel a maga ellentmondásosságában.
Két akaratos, brit születésű bangladesi muzulmán lányt visszaküld az apjuk Bangladesbe, hogy férjhez adja őket. Simon Chambers filmje fordulatokban gazdagon mesél házasságról, válásról, szerelemről, családi kényszerről, és a nagy perpatvarokat követő összeölelkezésekről. Shahanara, a londoni muzulmán lány, rózsaszín forrónadrágból öltözik át száriba, hogy a reptéren fogadja férjét, akivel eddig egyszer találkozott, mikor összeadták őket a családi megállapodás értelmében. Shahanara csak azért ment bele a házasságba, hogy megbékítse apját, aki kitagadta az elnyugatiasodott lányt. Közben a lány hithű húgát, Hushnarát is házasságra készítik, bár ő erre 19 évesen egyáltalán nem érzi magát felkészülve.