Szék község az erdélyi Mezőségben, Kolozsvártól északra mintegy 50 km-re helyezkedik el. A község tradicionális népzenéje és folklórja az 1960-as évektől egészen a napjainkig a magyarországi táncház-mozgalom meghatározó alapja volt. Filmünkben azonban nem a népzene, hanem más kulturális aspektusok kerülnek középpontba, három generáció egymástól nagyon is különböző szempontjai. Szék lakosságának 80%-a manapság Magyarországon vagy más európai országokban keresi boldogulását. Ennek tragikus következménye, hogy a széki családok többsége széthullott és a mai gyerekek sokaságát az utca, vagy jobb esetben a nagyszülők nevelik.
Az énekes Tatiana Miranda és a táncos Ligia Luna ahhoz a nicaraguai nemzedékhez tartozik tartozik, amelynek tagjait az 1979-es sandinista forradalom után Kelet-Európába küldtek tanulni. Hazájuk kulturális fejlődésének, felvirágoztatásának reményében nekivágtak a „nagyvilágnak” Berlinbe és Kijevbe mentek. Ám mire a 90-es évek elején visszatértek Nicaraguába, nem csak a hidegháború utáni Európa alakult át: az egy évtizedes polgárháború és kudarcba fulladt forradalom utáni Nicaragua jövője is egyre bizonytalanabbá vált. Ének és a tánc segítségével mesélnek elveszett álmokról, az idegen országban leélt életről és a honvágyról egy sosem létezett ország után.
Két akaratos, brit születésű bangladesi muzulmán lányt visszaküld az apjuk Bangladesbe, hogy férjhez adja őket. Simon Chambers filmje fordulatokban gazdagon mesél házasságról, válásról, szerelemről, családi kényszerről, és a nagy perpatvarokat követő összeölelkezésekről. Shahanara, a londoni muzulmán lány, rózsaszín forrónadrágból öltözik át száriba, hogy a reptéren fogadja férjét, akivel eddig egyszer találkozott, mikor összeadták őket a családi megállapodás értelmében. Shahanara csak azért ment bele a házasságba, hogy megbékítse apját, aki kitagadta az elnyugatiasodott lányt. Közben a lány hithű húgát, Hushnarát is házasságra készítik, bár ő erre 19 évesen egyáltalán nem érzi magát felkészülve.