Ziska Svédországban született és nevelkedett, mégis sokszor kérdezték tőle, honnan származik, hiszen egyáltalán nem hasonlított a svédekre. Az Én és az orrom című filmben Ziska utazásra indul, hogy kiderítse, vajon ő svéd-e, hogyan lehetne svéd orra, és hogy tulajdonképpen hogyan is néz ki egy svéd orr. Utazása Koppenhágában, a családi otthonban ér véget, ahol Ziska rádöbben, ő sohasem lesz svéd vagy dán, soha nem lesz egy közülük, így a saját módján kell svédnek vagy dánnak lennie.
A második világháború után a Krnach család Közép-Szlovákiából Ukrajnába, a Kárpátaljára költözött. Miután ez a Szovjetunió része lett, a családot kitelepítik egy Balgarka nevű faluba Kazahsztán sztyeppéire. A Szovjetunió felbomlása után úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek Európába. Dimitrij Kiossyia és családja 2000 őszén hagyja el a sztyeppét, hogy ősei földjére, Szlovákiába vándoroljon. A szlovák fővárosba érkezve nem sikerül munkát találniuk. Kelettől nyugatig bejárják az országot, és nem találnak mást, csak lepusztult falvakat, bezárt gyárakat és munkanélküliséget. Kis ideig úgy tűnik, mintha nem is Európában járnának. Az idősebb családtagok nem találják a helyüket, és folyton a Kazahsztánban hagyott életükre gondolnak. Egy napon aztán Dimitrij, a családfő elhatározza, hogy hazamegy...
Két akaratos, brit születésű bangladesi muzulmán lányt visszaküld az apjuk Bangladesbe, hogy férjhez adja őket. Simon Chambers filmje fordulatokban gazdagon mesél házasságról, válásról, szerelemről, családi kényszerről, és a nagy perpatvarokat követő összeölelkezésekről. Shahanara, a londoni muzulmán lány, rózsaszín forrónadrágból öltözik át száriba, hogy a reptéren fogadja férjét, akivel eddig egyszer találkozott, mikor összeadták őket a családi megállapodás értelmében. Shahanara csak azért ment bele a házasságba, hogy megbékítse apját, aki kitagadta az elnyugatiasodott lányt. Közben a lány hithű húgát, Hushnarát is házasságra készítik, bár ő erre 19 évesen egyáltalán nem érzi magát felkészülve.