A film önéletrajzi dokumentum. A rendező családjáról szól: apjáról, aki 16 évig dolgozott egy hamburgi hajógyárban, és édesanyjáról, aki otthon maradt egy kurd faluban, Törökországban. A Németországban töltött évek hosszú távon meghatározták a család sorsát: amikor a film készült Hamburgban már megszülettek az unokák.
Sinant utoléri a múltja, mikor először látogatja meg iraki családját az Egyesült Arab Emirátusokban 2007-ben. Nagybátyja német feleségével születésekor azonnal örökbefogadta Sinant. Három év múlva Brünhilde a fiúval Németországba menekült vissza. Nevelőapja és vér szerinti rokonai Irakban maradtak. Évekig nem mutatott érdeklődést irántuk vagy a kultúrájuk iránt, ám mikor végül találkozik apjával, feloldódik arab gyökereivel szembeni ellenállása.
Marko és Atanas rétesédes életet élhetne, ha nem lenne az a bosszantó malőr a papírjaikkal. Uniós útlevélre van szükségük, és szinte bármit hajlandók megtenni érte, akár feleséget is vásárolnának. Nekivágnak, hogy megtalálják álmaik asszonyát — aki lehetőleg úgy vonul majd velük az oltár elé, hogy nem tűnik el a válásig. A bécsi „bevándorlási ügyeskedők” világán át vezet minket ez a valóságos zöldkártya-odüsszeia, egyszerre fergeteges, siralmas és megható történet arról, hogy mi mindenre van szükség az „Európa Erőd” sáncainak átugrásához, és mire nem képes érte az ember fia, lánya.