Hét gyerek, hét bőrönd, egy maci, egy robot és egy világító kutya.
Fatih Akin filmrendező első dokumentumfilmjével saját gyökereit kutatja. A „Németországra gondolok” sorozathoz tartozó filmjével egy török család portréját rajzolja meg, a saját családjáét. Apja 1965-ben utazott Törökországból Németországba, hogy vendégmunkásként szerencsét próbáljon. Csupán két évet akart maradni, de aztán mégis magával vitte feleségét is Hamburgba, és még ma is abban a vegyi tisztító üzemben dolgozik, ahol akkoriban munkát talált. A rendező elkalauzolja a nézőt egy Hamburg-Altonából Filyosra, egy kis fekete-tengeri halászfaluba, ahonnan apja 35 éve elköltözött, hogy új életet kezdjen. Fatih Akin a családi portrét így nevezi: „bevándorlók filmje”.
Grisha, Timur és Sergei három orosz anyanyelvű bevándorló, akik Kazahsztánból jöttek Belgiumba, és bár több mint hat éve élnek már ott, mégis még mindig a papírjaikra várakoznak. Ez a film video-üzenetekkel kívánja áthidalni a három emigráns és Kazahsztánban maradt családjuk, barátaik között a távolságot.